Egy élhetőbb jövő felépítése érdekében nagyon fontos, hogy a következő generáció tagjai olyan fiatalok legyenek, akik széles látókörrel és lehetőleg elegendő empátiával rendelkeznek mások felé. Sajnos, amit a mindennapi események tükrözni igyekeznek, a dolgok nagyon nem e felé haladnak. Az emberi értékrend alapjaiban változott meg, amiben az informatív kütyük és a közösségi média hatalmas szerepet kapott. A könyvmolyképző egyik küldetése, ha nem is direktbe, de az, hogy ezen igyekezzen változtatni. Természetesen nem lehet azt egzakt kijelenti, hogy a könyvek felé való visszafordulás mindent helyrehoz, de egyértelműen az az út, ami igyekszik előre mutatni. A könyvmolyképző kiadót az hívta életre, hogy a 2000-es évben elkészült PISA átfogó tesztsorozat egyszerűen katasztrofális eredményt mutatott az olvasottságra nézve. Egyből beindult egy mondhatni segélyprogram arra vonatkozóan, hogy ez a trend megváltozzon. a különféle ifjúsági regények forgalmazása a könyvmolyképző fő profilja. Talán érthető, hogy miért pont ezek azok a művek, amik segíthetnek a fiatal felnőtteknek visszafordulni az olvasás irányába.
A kötelező olvasmányok gyakran kicsit sem szórakoztatóak és olykor több kárt okoz az erőltetés, mint hasznot. Ha viszont mindenki megtalálhatja a számára leginkább kedvelt írásokat, akkor jó esély van arra, hogy nagyobb lelkesedéssel ragadnak többször a fiatalabbak is. A könyvmolyképző egyedi kínálata ma már mindenkit igyekszik kielégíteni, ugyanis nem csak kicsiknek, hanem nagyoknak ugyanúgy nyújt kiváló regényeket, valamint elektronikus könyvek rendelésére is kínálkozik esély a kiadó jóvoltából.