Magyarországon is, mint világszerte, rengeteg ember fertőződött meg koronavírussal. Szerencsére, a legtöbben kigyógyultak belőle. Azonban hetekkel vagy hónapokkal a fertőzést követően jelentkezhetnek még olyan utóhatások, mint a Covid után hajhullás. Nagyon furcsa jelenség ez, pontosan azért, mert nem a betegség ideje alatt jelentkezik, hanem jóval később. Az érintetteknek enyhe vigasz, hogy komoly betegségek után ez nem ritka probléma.
Látszólag a Covid után hajhullás nem annyira vészes, mert amint a szervezet úgymond, összeszedi magát, a nagymértékű hajvesztés is megszűnik. Ugyanakkor sokaknak komoly pszichés megterhelést jelent, főleg azért, mert az intenzív hajvesztés leginkább a nőket érinti. Azok a személyek is számíthatnak erre, akik súlyos tünetekkel vészelték át a koronavírus fertőzést. Az egészséges hajnövekedéshez szükséges vitaminok és ásványi anyagok pótlása csökkentheti a hajhullást, illetve segíti a hajhagymák működését. A Covid után hajhullás tehát megszüntethető.
Teendők post Covid hajhullás esetén
Első megoldandó dolog a hajhagymák megfelelő táplálása, hiszen a probléma csak így múlhat el. Viszont erős post Covid hajhullás esetén feltétlenül vérvizsgálatot szükséges csináltatni, ugyanis megtörténhet, hogy egyéb elváltozást, például pajzsmirigy problémákat, vashiányos vérszegénységet, esetleg valamilyen krónikus gyulladást jelez. A krónikus fáradtság, alvászavar, depresszió a vezető tünetek közé tartoznak, ami amúgy is megviseli az érintetteket, a csomókban hulló haj pedig tovább fokozza az elkeseredést.
Kutatások szerint, a lehetőségekhez képest könnyű mozgás és vitaminkúra enyhítheti a post Covid hajhullás szimptómáit. Továbbá, hasznosak az olyan természetes készítmények is, mint a Varga hajcseppek, ami valódi vitaminkúra a fejbőrön át. Gyógynövény kivonatával segíti az intenzív hajhullás megszüntetését, úgyhogy ez egyidejűleg a szájon át szedett vitaminkészítményekkel erős harcot vívnak a post Covid hajhullás ellen is. Létezik tehát megoldás a problémára, ezért ne csüggedjünk el!
10 Comments
Add Yours →get androxal cheap canadian pharmacy
buy cheap androxal generic information
how to buy rifaximin no prescription mastercard
rifaximin order online with e check
how to order avodart pill
purchase avodart cheap trusted
online order gabapentin generic pharmacy usa
cheap gabapentin cheap from usa
generique kamagra envoyer cette
achat kamagra sens ordonnance gratuit comprime
cheapest buy flexeril cyclobenzaprine usa suppliers
cheap flexeril cyclobenzaprine canada no prescription
discount itraconazole price in us
online order itraconazole cheap real
get staxyn canada discount
buy staxyn purchase tablets
xifaxan without doctor rx
purchase xifaxan generic pharmacy canada
generické kamagra spojené království
donde comprar kamagra en lima